Büntetés

Büntetés

A mai nap is hozom a formám, vagy mondhatom azt is, ma sem hazudtolom meg magam. Megint késésben vagyok, mint ahogy az a reggelek többségén van. Nem tudom mivel sikerül elszúrnom az időmet, de mindig összejön. Aztán, mikor erre a tényre egyedül is rájövök, kapkodok, rohangálok fel-alá és még jobban elszúrom az időm többi részét is. Most is ez történt. De mondom, már nem csodálkozok rajta.

Már az autómban ülök és épp a munkahelyemre tartok. Az utóbbi időben ez már a sokadik új munkahelyem, az előzőekben megelégelték a sok késésemet és úti talpat kötöttek a lábam alá. A mostani munkahelyemen sincs már még egy húzásom.

Sietnem kell, be kell érjek időben, ha meg akarom tartani a munkám. Én pedig akarom! Ezért, hogy időt nyerjek és beérjek időben, csak úgy valósulhat meg, ha a szabályosnál egy kicsit gyorsabban hajtok majd a kocsimmal. Így is tettem. Mindenhol a végleteken ( na jó, azért nem 100-al hajtottam) haladtam. Utolsóként surrantam át a lámpánál többször is.
Ideges voltam. Belülről idegesített az a gondolat, hogy akarom a munkám, másrészt a forgalom is.
Most is pirosra váltott már a lámpa. Lendületben voltam, és még most váltott át, úgy éreztem ezért még át tudok én is csusszanni baleset nélkül.
Egy kicsit gyorsítottam még és nekilódultam, hogy felkanyarodok. Minden simán ment, egészen addig, míg a kanyarodás során, a zebrán egy nő elém nem került. Azonnal rátapostam a fékre, de sajnos késő volt már. Egy nagy csattanás, a nő pedig felrepült a motorháztetőmre, s fejjel pedig a szélvédőre. Megijedtem mindentől, ami történt. Egy pillanatra behunytam a szemem, hátha ha kinyitom ő nem lesz ott. De ott volt. Arccal felém fordulva. Szemei nyitva, arcán csorog a vér. És a nyitott szemeivel engem néz. Hirtelen mindenki odatódult körénk. Én néztem, de megijedtem attól, amit tettem. Kezemmel idegesen fogtam a fejem és mormoltam magamban:
- Mit tettél! Mit tettél!
Az odatódult tömegből egy ember kinyitottam a kocsim ajtaját és szó szerint kirántott a kocsimból.
- Nézze mit tett! – ordított rám.
Én sírtam. Szétnéztem a tömegen és láttam rajtuk a gyűlöletet, éreztem, hogy meg tudnának lincselni tettemért. És igazuk volt. Voltak olyanok is a tömegben, akik sokkolva voltak. Mire szétnéztem, hallottam a szirénaszót. Mentő és rendőrség is kiérkezett. A mentősök azonnal odarohantak a nő testéhez, aki ugyanúgy volt az autómon, mint mikor engem nézett. Megpróbáltak rajta segíteni, de már késő volt: meghalt. Én öltem meg őt!
Egy rendőr odajött hozzám, miután megtudta, hogy én voltam a sofőr, lebilincselt, majd betuszkolt a rendőrautóba.
- Meghalt! – csak ezt mondogattam magamban és közben sírtam.

* * *

Később megtudtam ki volt, akit elütöttem. Akkor az archoz már egy nevet is tudtam párosítani. A temetésen ki szerettem volna a részvétem és sajnálatom fejezni, de a család nem hagyta. Anyukája adott nekem egy pofont, amit megérdemeltem. Láttam, hogy kiket hagyott itt magukra miattam. Szülőket, testvért, férjet és két kisgyereket.
A tárgyalás és az ítélet szörnyű időszak volt számomra. Tudtam mit tettem és sohase tagadtam le. Azonban mégse kerültem börtönbe…

* * *

Mindig előttem van az arc és a név is mindig párosul hozzá. Minden este vele álmodok. Látom őt és sokszor újra átélem azt, amikor elütöttem őt. Bele fogok őrülni. Mióta megtörtént az eset megváltoztam. Sokat fogytam és minden gondolatom a baleset körül forgott.

* * *

2012. július 7.-e van. A Servial Elmegyógyintézetben pontosan ma került be egy nő fél éve. Ez a nő korábban autóbaleset szenvedett és ő volt a balesetet okozó fél. Börtönre ítélték, de nem volt börtönben. Rosszabb büntetést kapott…
Az általa elgázolt nő férje épp ide jött. Eddig nem érdekelte a nő sorsa, de mégis megtudta mi történt vele. Valamiféle belső késztetés hozta őt ide. Látni akarta, hogy mi lett abból, aki elvette feleségét, látni akarta mekkora büntetést kapott. A nővér épp ahhoz a szobához kíséri, ahol ő tartózkodik.
- Itt van.
A férfi benéz és megdöbben.
A nő bent kuporog a sarokban, kényszerzubbony van rajta. Előre- hátra hajlong és mormol magában pár mondatot:
- Mit tettél! Nem nézze meg mit tett! A szeme! Joanna! Joanna! Meghalt!– ordította hangosabban – Joanna! – majd elkezdte előröl mondani még egyszer.
A férfi vagy 10 percet töltött ott. Nézte s közben a nő ugyanezt a mozdulatot csinálta és mondatokat mondta el.
A férfi ránézett az ápolónőre, aki mintha kérdeztek tőle volna valamit megszólalt.
- Magát bántja ezért van rajta a kényszerzubbony. Egyébként minden nap ezt mondogatja egész álló nap!

A férfi visszapillantott még egyszer a nőre, majd megfordult és elindult haza.
Úgy érezte a nő elégtételt kapott, azért amit tett, megkapta a méltó büntetését!